Vizsnyei József visszaemlékezése a Csurogon történtekről

Dulka Andor

Egy életsors a sok tízezerből
Visnyei József (Csurog, 1921. augusztus 10.– Ürményháza, 2006. augusztus 26.)

Visnyei Józsefet 1996 őszén ismertem meg Ürményházán. Amikor kiderült származása, története, azt is megtudtam, hogy addig sem saját, sem családja történetéről senkinek sem beszélt. Az első rábeszélési kísérleteket, hogy miért nem beszél a történetéről, azzal hárította el, hogy „elég volt azt átélni”. Több éves rábeszélés, bátorítás után először 2005. május 2-án vettem föl mintegy két órás videó-vallomását. 2006. július 5-én sorra került egy újabb, kb. egy órás videó-vallomás fölvétele. Ebben a mintegy három órás anyagban az élete minden részletéről szólt. A meghurcoltatásáról, halára ítéléséről visszafogottan beszélt, nem tulajdonítva semmi különöset a vele való történéseknek. Mély hite, vallásossága miatt nem gyűlölt soha senkit – de meg sem bocsátott. Elsősorban nem a maga sorsa, hanem az ártatlanul kivégzett édesanyja és öccse miatt.

Tizenkilenc éves korában önkéntes katonának jelentkezett. Egerbe vonult be, majd Kijev környékén a partizántevékenység felszámolása közben megsebesült. Felépülése után a Honvédelmi Minisztériumban küldöncként teljesített szolgálatot. A fronttal nyugatra vonulva hadifogságba esett, majd hazajött Csurogra. Ott letartóztatták. Az újvidéki katonai bíróság halálra ítélte. Néhány nap múlva a Jugoszláv Néphadsereg Katonai Bírósága az ítéletet 20 év börtönre változtatta, és a polgári bíróság jogkörébe utalta. A polgári bíróság a 20 éves börtönbüntetését öt évre csökkentette, amiből három és fél évet a Pozsarevác melletti Zabelán letöltött. Mivel a csurogi magyarságnak megtiltották, hogy visszaköltözzön szülőföldjére, Ürményházára, nagynénjéhez költözött. Itt alapított családot, és szobafestőként dolgozott. Nyugdíjas éveit is Ürményházán töltötte, 2006-ban bekövetkezett haláláig.

Részlet Visnyei János visszaemlékezéséből

Csak nem jó szemmel néztek rám. Meg azt hiszem, nem jó szemmel nézik ott a délvidékieket. Nem tudom! Oszt hát az énnekem nem nagyon tetszett. A végin hát én elmentem önként katonának is, meg hát ott a magyarok magyarok voltak. Hát sok csurogrúl nagyon sok katona volt magyar…

- 2004. december 5-én volt Magyarországon egy népszavazás…

- Hát énnekem az a véleményem, hogy mégis csak magyarok vagyunk, oszt csak őhozzájuk tartozunk. Az az anyaország. Csak őhozzájuk köllene, hogy tartozzunk. Meg hát ők kellene, hogy legyenek védelmezőink. Én szerintem! Mert az volna (…) Nem kellene eldobni még ezt a kis maroknyi népet is, ami van, hogy most azok legyenek különbek, mint mink. Miért? Hát mink is magyarul beszélünk, meg katolikusok vagyunk. Meg minden, amilyen hit van – létezik az anyaországban, itt is van. Meg hűek. Hát nem lehet mondani, hogy a magyar nép rossz. Itt is – akár Délvidéken, akár Kárpátalján. De hát, ki tudja? Nem mén a fejembe sehogy se. Hogy miért – miért nem kellünk mink? Most, hogy úgy van-e nyilvánítva, hogy nem kellünk, vagy, hogy minek néznek bennünket, nem tudom. Saját fajtáját egy állam nem veszi a szárnya alá.

A 2006. július 16-án készült videó felvétel alapján lejegyezte Dulka Andor

Kapcsolódó cikkek:

 

Felhívások, események
Keresztszentelési ünnepség az Európa Kollégiumban
Nemzeti Emlékezet Napja 2017.
Délszobra, én itt állok hallgatag,
Rákospalotán a Vándorkiállítás 2017. június 1– július 15-ig
Rendezvény a NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA alkalmából 2017. május 30. 18 óra
Áder János a magyar-szerb megbékélésről
2017. március 13.
Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.