Gyásznap Sydneyben

Gruber Enikő


2016. október 30.

Halottak napja - az évnek az az időszaka, amikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Virágot helyezünk sírjukra, és imádkozunk értük. Azokért, akiket szerettünk. Gyertyafénybe borulnak a temetők, és egyfajta megnyugvást sugároznak felénk, a feltámadás reményével bíztatva. Mi pedig hisszük, mert hinni akarjuk, hogy azok, akik már nincsenek velünk, a jóisten kegyelmében részesülve egy jobb és igazságosabb világban élnek. Igazságosabban, hiszen sokuknak itt, e földi létben, számtalan kegyetlenségben volt részük. És nem csak életük során, hanem akkor is, amikor eltávoztak közülünk.
Október 30-án, vasárnap, Sydney-ben, a Délvidéki Magyar Szövetség székházában azokra az ártatlanul kivégzett délvidéki magyarokra emlékeztünk, akik sírján nem éghetnek mécsesek, nem tündökölhetnek virágok, csak imákat mondhatunk lelki üdvükért. Nem tudhatjuk, hogy melyik jeltelen tömegsír kinek a csontjait fedi, ezért egyként kell gondolnunk rájuk. Azért is, mert mindenkinek hasonlóképpen ugyanazt a „keresztutat” kellett végigjárnia egyazon bűnért: magyarságáért. Emlékeznünk kell, de nem kötelességből, hanem emberségből, mert az erkölcsi tartást ad számunkra. Mert a kegyeletadásnak belső ösztönből kell jönnie.
A történelmi eseményeket, még ha számunkra fájó is, sohasem vizsgálhatjuk az előzmények ismerete nélkül, ahogy a következményeket is minden esetben figyelembe kell vennünk, hogy levonhassuk a tanulságot. Mindez hatványozottan fontos manapság, hiszen a Balkán, Közép- és Kelet-Európa államainak érdekei feszülnek egymásnak, miközben mind a fejlett demokráciák felé tekintget. A huszadik század történelmének egyes mozzanatait sokáig homály fedte, amelyekről, ha nem is feledkeztek meg, de beszélni nem szabadott. Azok az idők azonban elmúltak, így ma már nyíltan foglalkozhatunk a történtekkel. Szerencsére, a kezdetektől vannak olyan lelkes kutatók, akik szívügyüknek tekintik a valóság feltárását, ezért egyre több minden kerül napvilágra. A délvidéki áldozatok számának meghatározására már többen is kísérletet tettek, ám az írásos dokumentumok hiánya miatt ennek megvalósítása nehézkes. Éppen ezért, igen eltérő adatokkal találkozhatunk ötezertől egészen negyvenezerig terjedően. Így utólag azonban nem is a számok a legfontosabbak. Sokkal inkább az, hogy a meghurcolt és kivégzett emberekre a világ ne háborús bűnösként, hanem ártatlan áldozatként tekintsen.
Nekünk, és a világban szétszóródott délvidéki magyaroknak, legyenek bárhol, tisztelettel kell emlékeznünk mártírjainkra. Azokra a nemzetünkért életüket áldozó férfiakra, nőkre és gyerekekre, akik nem élhettek alapvető emberi jogaikkal, és akiknek nem csak koporsójuk és fejfájuk nem volt, de még a lélekharangot sem húzhatták meg értük. Vasárnap azonban megszólaltak a harangok, miközben Deák Zoltán, a DMSz elnöke, dr. Tóth Ferenc, a nagykövetség első beosztottja és Hesz Attila pálos rendi szerzetes koszorút helyezték el azokon az emlékműveken, amiket az ő tiszteletükre emeltek. Öröm volt látni, hogy mennyien eljöttek, hogy részt vegyenek a megemlékezésen, és ez reményt ad. Reményt, hogy az emberek többségéből még nem veszett ki a másik iránti tisztelet és együttérzés, és vannak olyan összetartó kapcsok, melyeket a távolság sem téphet szép.

Hivatkozás: www.korosiprogram.hu/hirek/ma-gyasznap-van-ma-sirhatunk-gondolatok-az-194445-os-delvideki-verengzesek-kapcsan

 

Felhívások, események
Keresztszentelési ünnepség az Európa Kollégiumban
Nemzeti Emlékezet Napja 2017.
Délszobra, én itt állok hallgatag,
Rákospalotán a Vándorkiállítás 2017. június 1– július 15-ig
Rendezvény a NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA alkalmából 2017. május 30. 18 óra
Áder János a magyar-szerb megbékélésről
2017. március 13.
Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.