Huda Jama titka


Megrázta a szlovéneket a tömegsír felfedezése

A szlovén és horvát állami vezetés részvételével a maribori emléktemetőben közös emlékhelyre helyezték csütörtökön a titóista partizánok által több mint hetven éve lemészárolt, a Huda Jama-i tömegsírból exhumált civilek maradványait – közölte a szlovén közszolgálati rádió.

Borut Pahor szlovén államfő az emléktemetőben mondott beszédében úgy fogalmazott: „Racionális emberi és állami kötelességünk, hogy civilizáltan eltemessük a háború áldozatait. Ezzel nem a múltunkat, hanem a jövőnket változtatjuk meg.”

Nyolcszázezer eurót különítettek el

A 778 áldozat közül 100 horvát nemzetiségű volt. A temetésen és megemlékezésen Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő, Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök, Bozo Petrov horvát házelnök, továbbá a zágrábi kormány több tagja is részt vett.

A szlovén kormány nemrég 800 ezer eurót különített el arra, hogy a közel 3000 áldozatot – akiket a partizánok a második világháború befejezése után néhány hét leforgása alatt végeztek ki – exhumálják és áthelyezzék egy közös emlékhelyre.

Feltételezték a létezését, de megrázta őket

A Celje melletti Huda Jama település elhagyott bányájában 2009-ben bukkantak rá 432 mumifikálódott holtestre. Történészek szerint a szomszédos barlangokban további 2200-2500 áldozat lehet még. Az áldozatokat – akik között nők és gyerekek is voltak – teherautókkal vitték a bányába, ahol kivégezték őket.

A vesztőhely felfedezése megrázta a szlovén társadalmat, annak ellenére hogy az országban sokan feltételezték a létezését. A Huda Jama-i mészárlás miatt soha senki ellen nem indítottak eljárást Szlovéniában, még az ország 1991-es függetlenné válása után sem.

A partizánok 1945 májusában az ausztriai Bleiburg közelében, a szlovéniai Kocevski Rog mellett és a maribori úton alig néhány nap alatt tízezreket végeztek ki, közvetlenül a második világháború befejezése utáni legnagyobb tömegmészárlást hajtva végre ezzel Európában.

Hivatkozás: mno.hu/kulfold/megrazta-a-szloveneket-a-tomegsir-felfedezese-1368733

 

Felhívások, események
Ki tudja? Mi is a háborús bűn?
Nehéz téma

Azt hallom Zomborban,

Szakály Sándor a történelemoktatásról és a történelmi ismeretterjesztésről
Áder János a magyar-szerb megbékélésről
2017. március 13.
"Polgári Magyarországért" díj a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítványnak

Ma sem mondhatunk le az igazságról és az igazi emberi jogokról

Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.