Ártatlanok igazsága


Könyvbemutató Zentán

Rencsényi Hajnal Elvira, a szabadkai Hét Nap újságírónője ezen újabb vállalkozása, az Arcok a tömegsírból c. könyvének újabb folytatása. Itt már nem a szorosan vett szabadkaiak, hanem egy szélesebb diapazonból válogatott történeteket tár elénk az írónő.Az emberi oldalukról megvilágított történetek ugyanakkor felvetnek egy fontos kérdést: vajon, ki volt a felelős a megannyi magyar lemészárlásáért? A könyv szerzőjének nem tiszte beleszólni, sem történelmi sebeket felszakítani, sem arról beszélni, vajon ezek az emberek egyike-másika „bűnös” volt-e vagy sem. – Hiszem azt, hogy ha volt is közöttük bűne valamelyiküknek, számomra minden kivégzett ártatlan és egyben áldozat.-vallja. A könyv az 1944-45-ben a Délvidéken ártatlanul lemészárolt áldozatoknak állít emléket. Egyéni, de mégis hasonló sorsokat idéz, bemutatva az áldozatok utolsó óráit, perceit, a túlélők, családtagok emlékei alapján.Huszonhat történet szerepel az első kötetben, huszonkilenc, (úgy egyéni sors, mint egy teljes gimnáziumi osztály tragédiája) pedig a másodikban. A férfiak átlag életkora alig haladja meg a negyvenet. Ötvenöt özvegy és százharmincegy gyermek maradt árván utánuk. A tisztelet zálogaként, egyik özvegy sem ment újból férjhez azóta. A könyv emléket állít a zombori gimnázium tizenhét éves tanulóinak, tanáraiknak és egy velük együtt elpusztított csecsemőnek is, kiknek megmagyarázhatatlanul és elfogadhatatlanul rövid élete tovább rontja a szörnyű statisztikát. Az írónő nem kis bátorsággal, kisebbségi sorsát felvállalva kendőzetlenül tárja elénk az igazságot. – Azt mondják, az első könyvet nehezebb megírni, mint a másodikat. Nálam ez fordítva volt. A hozzátartozókkal való személyes interjúk, a fájdalmak megosztása, papírra vetése gyakran nem kis gondot okozott. Az első kötet Szabadkai és környéke áldozatainak állít emléket (akiket megaláztatásuk után tarkón lőttek és a Vergődő Madár-szobornál hantoltak el). A második kötetben szereplők pedig olyan délvidéki áldozatok, akiket saját családtagjaik szeme láttára kínoztak meg és ott is végeztek velük. – Sokan megvádoltak azzal, miért írom meg ezeket a történeteket, amikor nincs közvetlen érintettségem, de úgy érzem, hogy ha az ember kellően nyitott és érzi azt, hogy itt nem egy ember ellen történtek megtorlások, hanem egy nemzet ellen, s ha már e kisebbségi nemzethez tartozunk, akkor kellően tisztelgek és együtt érzek minden egyes áldozat előtt és velük. Célom az volt, hogy ezen emlékeket átmentsem az utókor számára. Mindannyiukét persze nem lehet, mivel felbecsülni sem lehet, hányan vesztek oda, még ma is kutatnak külföldiek fellelhető tömegsírok után.
Ötvenhét interjú, több mint száz órás hanganyag, mindezt könyvbe rendezni borzasztó nehéz, egyben fájdalmas munka volt. Az utóbbi húsz év tapasztalatait is figyelembe véve, talán most tudtak a hozzátartozók megnyílni. Voltak persze korábban is próbálkozások rá, mi több, történészek, néprajzosok, sőt politikusok, akik hozzá mertek nyúlni hasonló témákhoz.-mondja.
Mint tudjuk, a vajdasági oktatásban, történelemórákon legfeljebb megemlítik a történelem eme szeletét, vagy egyszerűen -a biztonság kedvéért-, esetleg gyávaságból elhallgatják. Ezen is próbálnak kompromisszumot kötni, párbeszédet javasolni a tanárokkal, (mi több, ezt maguk a történelemtanárok java ajánlotta), hogy amolyan oktatási „segédletként” vagy „házi olvasmányként” tantárgypótlóként az érdeklődő tanulók ismerkedjenek ezzel és hasonló tematikájú könyvekkel. Mindez mellett az újságírónőt többen megkeresték a két könyv megjelenése után is, mi több folyamatosan érkeznek hozzá levelek, történetek, hozzátartozók A sor végtelen. – Sajnos, meg kellett húzni azt a képzeletbeli stopot, mivel nem tervezek hasonló kiadványt megírni, viszont egyik újságírói kérdés-javaslat feltevésre, el kell gondolkodni azon, hogy esetleg egy, a mai világban oly népszerű virtuális blogot indítani az internet világában. Ennek a formája jobban expandáltabb is lenne, nem pedig záros keretek közé szorítani a ki nem mondott és le nem jegyzett történeteket. Ott, feltétlenül helyt kapnának, végeredményben, ha vannak hasonló történetek, engem a Hét Nap szabadkai szerkesztőségében bár mikor el lehet érni.-nyilatkozta.
Annyit már biztosan tudunk, hogy a neves újságírónő könyveit a vajdasági olvasóközönségen túl, magyarországi körökben is megkülönböztetett figyelemmel kísérik, nem csoda hát, hogy szép szám tartanak könyvbemutatókat az anyaországban.

Mindkét könyv megjelenésében óriási szerepet vállalt a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 nevű alapítvány, valamint egyéb kurátor, mivel, mint tudjuk, könyvet kiadni Vajdaságban igen nehéz, ebben a témában pedig különösen. A könyvbemutató zenei betéteként két fiatal lány népdalcsokrot adott elő abból a korból, amikor a vérengzések történtek.
URBÁN Gábor

Hivatkozás: https://eugentimes.wordpress.com/artatlanok-igazsaga/

 

Felhívások, események
Ki tudja? Mi is a háborús bűn?
Nehéz téma

Azt hallom Zomborban,

Szakály Sándor a történelemoktatásról és a történelmi ismeretterjesztésről
Áder János a magyar-szerb megbékélésről
2017. március 13.
"Polgári Magyarországért" díj a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítványnak

Ma sem mondhatunk le az igazságról és az igazi emberi jogokról

Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.