Pilisvörösváron a Vándorkiállítás


A Magyarországi Németek Elűzésének Emléknapja alkalmából

A Délvidéki magyar golgota 1944-45 kiállítást 2015. január 19-én 18 órakor az ünnepélyes megemlékezést keretében nyitották meg a helyi Művészetek Háza színháztermében, dr. Berkiné Balasi Anikó igazgató asszony szakavatott műsorvezetésével. A megjelent nagyszámú érdeklődőt Sax László a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte. A kiállítást megnyitó beszédében Gromon István polgármester vázolta a Magyarországról kitelepített németek kálváriáját, a pilisvörösváriakat ugyan nem telepítették ki, hangsúlyozta, de a város közössége mély együttérzéssel emlékezik elhurcolt nemzettársaira. Felhívta a figyelmet, az egykori Jugoszlávia területén élt németek tragikus sorsára, akiket nem csak nagyszámban telepítettek ki, hanem legyilkoltak és  lágerbe hurcoltak, ahol legtöbbjüket  keserves kínok között érte a halál.  

Weiss Rudolf szabadkai történelemtanár, a szabadkai Német Népi Szövetség elnöke előadásában áttekintést adott az 1944-45 telén történtekről, előadása végén hangsúlyozta, hogy a közösen átélt tragédia még szorosabbra fűzte a német-magyar sorközösséget a Délvidéken.

A helyi zeneiskola tanárai szép műsorral adtak méltó keretet a megemlékezésnek, amely a magyarországi németek himnuszának közös eléneklésével zárult.  

A megemlékezés végen a Délvidéki magyar golgota kiállítást tekintették meg az érdeklődök, külön figyelemmel a délvidéki németek sorsát bemutató tablókra!

A kiállítás megtekinthető: 2015. január 12 és január 22 között, a Művészetek Házában (Pilisvörösvár, Fő utca 127.), hétköznap 8-20 óráig.

A fotókat Dormán László készítette.

Galéria

 

Felhívások, események
Keresztszentelési ünnepség az Európa Kollégiumban
Nemzeti Emlékezet Napja 2017.
Délszobra, én itt állok hallgatag,
Rákospalotán a Vándorkiállítás 2017. június 1– július 15-ig
Rendezvény a NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA alkalmából 2017. május 30. 18 óra

Szombathelyen a Vándorkiállítás
2017. május 4-május 24.
Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.