„Nem kell nekünk ellenség, ha vannak barátaink”

Fekete J. József

Egy háromszor visszautasított rehabilitációs kérelem története

A zombori Szladek László és Szladek Károly eddig eredménytelenül próbálta rehabilitáltatni az 1944-ben hazaárulás vádjával kivégzett nagyszüleit. Két ízben az eljáró bíróság nem talált az áldozatokra terhelő tárgyi vagy anyagi bizonyítékot, de formális hibák miatt elutasította a keresetet. Harmadik alkalommal viszont megjelent a bíróságon egy, se az ügyészségtől, se a védelemtől nem kért írásos tanúvallomás, amelyben a Vajdaságban elsőként rehabilitált 1944-es ártatlan áldozat leszármazottja terhelő kijelentéseket tett az eljárás tárgyát képező Hajnal Margita és Hajnal Pál ügyében, akiket korábbi kijelentéseiben ártatlan, brutális módon kivégzett mártírokként említett. A bíróság e kéretlen tanúvallomás nyomán, egyéb bizonyítékok hiányában újra elvetette a rehabilitációs kérelmet.

– 2012. május 10-én adta be édesanyánk, Szladek Rózsa az első rehabilitációs kérelmünket a zombori Alapfokú Bíróságnál. Rá egy évre, áprilisban érkezett egy visszautasító ítélet, 2014 szeptemberében jött a második elutasító ítélet, amit édesanyánk időközbeni elhalálozása miatt már mi, az unokák fellebbeztünk, erre most, október 27-én kaptuk kézhez a harmadik elutasító végzést. Első két alkalommal a bíróság nem talált terhelő tárgyi bizonyítékot nagyszüleimmel szemben, viszont nem zárta ki a lehetőségét annak, hogy besúgók lehettek. Fennmaradt egy jegyzék, amelyben föltüntették azok nevét, akiket ezen az alapon, hazaárulás vádjával végeztek ki. Ebben a jegyzékben a 862. és 863. helyen szerepel nagyszüleim neve. Ehhez azonban tudni kell, hogy a nagyszüleimet 1944. november 17-én tartóztatták le, és még aznap kivégezték őket, tehát bírósági eljárásról szó se lehetett. Ezt egyébként az Alapfokú Bíróság se tagadja sehol – mondja Szladek László, aki az október 27-i tárgyalást a következőképpen ecseteli:

– Beidéztek a bíróságra, és tekintettel arra, hogy az ügyvédek sztrájkoltak, a bíró megkérdezte, megtarthatjuk-e a tárgyalást ügyvéd jelenléte nélkül. Beleegyeztem, hiszen a Fellebbviteli Bíróság ítélete annyira pozitívan hangzott, hogy az általunk megkérdezett szakértők is azt mondták, az újratárgyalás során nem születhet elmarasztaló ítélet, hiszen ahhoz vezető bizonyítékot nem sikerült földeríteni. Aztán mégis fölbukkant egy terhelő bizonyíték, Mérey-Zagyva Emma írásos tanúvallomása, ami perdöntőnek bizonyult.

Mérey-Zagyva Emma elsőként rehabilitáltatta ártatlanul kivégzett édesapját, és ebben a kontextusban mindig nagy beleérzéssel mesélt az általam készített interjúk során az Ön édesanyjáról, akinek szülei a golgoták golgotáját járták meg elpusztításuk során. Miről tanúskodott ez alkalommal?

– Foggal-körömmel akadályozza egy volt verbászi polgár, Kiss Tibor  rehabilitálását is Zagyva Emma, aki Verbászra felnőttként költözött, személyes élménye nem lehetett az ott történtekről. Most hasonló módon lépett föl. Írásos vallomása szerint többször járt családi házunkban, illetve családunk csatorna parti szállásán, ahol 7–10 éves korában többször szemtanúja volt, hogy játszótársa – édesanyám – szülei honvéd és SS-tiszteket láttak vendégül a zsidók deportálása és a szerb lakosság likvidálása idején. Az idén október 16-án a zombori Felsőbb Ügyészségnek címzett, végül a Felsőbb Bíróságnak benyújtott vallomás perdöntőnek bizonyult, hiszen a bíróság nem találta bizonyítottnak, hogy a nagyszüleimmel szemben folyt volna bármilyen eljárás, viszont tényként hozta föl, hogy szerepelnek a háborús bűnösnek nyilvánítottak nyilvántartásában és a kivégzettek jegyzékében, de hogy konkrétan miért, a korabeli „besúgó” minősítés mellett, nem tudni. A jogi nonszensz, hogy a végzésben az áll, hogy a felperesek nem bizonyították az érintettek ártatlanságát!

Arról van tudomása, hogy miként került kéretlen tanúként Mérey-Zagyva Emma a képbe?

– Mindössze a vallomásából idézhetem vélhető indítékát, miszerint azért kíván tanúskodni, hogy megakadályozza, hogy a nagyszüleim rehabilitációja bemocskolja a második világháború során, illetve közvetlenül utána ártatlanul kivégzett zomboriak becsületét. (Egyébként a verbászi ügyben is ezzel érvelt.) Emma néni tehát már 7–10 éves korában meghozta az ítéletet nagyszüleim bűnössége felett – mutatja a vallomás másolatát Szladek László. – Meglepődve vettük tudomásul, hogy egy bírósági eljárás során bárki, aki nem érintett az ügyben, besétálhat a törvényszékre, vallomást tehet, és a kéretlen tanúskodást akár az ügyészség, akár a védelem releváns tényként fölhasználja. Még különösebb az idős hölgy magatartása, hogy beleavatkozik a rehabilitációs eljárásokba.

Volt korábbi kapcsolata, találkozása Mérey-Zagyva Emma nénivel?

– Ő következetesen családunk barátjaként, megboldogult édesanyám játszópajtásaként mutatkozik be. Nem beszélve arról, hogy beteg édesanyám alig tudott elmenni Emma néni édesapja rehabilitációs tárgyalására, de elment, és ott olyan vallomást tett, ami jelentősen előremozdította az ő ügyét. Több ízben a házunkban Tibor fiával családunk vendégszeretetét, baráti szeretetünket és támogatásunkat élvezték. Bizalmunkba fogadtuk őket, így most azzal szeretném megköszönni nekik a viszonzást, hogy nem kell nekünk ellenség, ha vannak „barátaink”!

A Felsőbb Bíróság október végi végzését elfogadják?

– Megfellebbezzük természetesen, hiszen az ügyészségnek és a bíróságnak nincsen bizonyítéka nagyszüleim bűnössége felől, a terhelő tanúvallomásról pedig már csak a végzésből értesültünk, tehát a bíróság nem ismertette velünk, nem adott lehetőséget a védelem előkészítésére, ráadásul a végzés azt állítja, hogy nekünk kellett volna bizonyítanunk a nagyszülők ártatlanságát, nem pedig a bíróságnak a vétkességüket. Már maga az eljárás számos nyitott kérdést hagyott maga mögött…

Az eset kapcsán elektronikus levélben megkerestem a jelenleg Ausztriában tartózkodó Mérey-Zagyva Emmát, akinek nevében fia, dr. Zagyva Tibor egyebek közt a következőket válaszolta: „Nagyon sajnáljuk Szladekékat, de Emma néni nem tudott megbirkózni a lelkiismeretével és le kellett írnia az igazságot a bíróság részére is. […] Emma néni emlékezete szerint (a szerző kiemelése) Szladekék is fogadták a magyar tiszteket és később az SS tisztjeit is a csatorna melletti szállásukon abban az időben, amikor a magyar hadsereg bevonult Zomborba, na meg amikor 1944-ben a zombori zsidókat deportálta az SS, ők, a Szladekék a vendégszeretetükről biztosították a hóhérokat.
Ezt a lelki súlyt Emma néni nem bírta tovább elviselni, és élete alkonyán megszabadult ettől a tehertől, hogy Isten előtt tiszta lappal álljon.” (A szerző megjegyzése: Zagyva Tibor válaszlevelében természetesen nem a rehabilitálást követelő Szladek családról van szó – lapszusz, vagy inszinuáció lenne? –, hanem Hajnal Margita és Hajnal Pál családi közösségéről, a Szladek família felmenőiről).

Hivatkozás: www.magyarszo.com/hu/2532/hetvege/118761/%E2%80%9ENem-kell-nek%C3%BCnk-ellens%C3%A9g-ha-vannak-bar%C3%A1taink%E2%80%9D.htm

 

Felhívások, események
Ki tudja? Mi is a háborús bűn?
Nehéz téma

Azt hallom Zomborban,

Szakály Sándor a történelemoktatásról és a történelmi ismeretterjesztésről
Áder János a magyar-szerb megbékélésről
2017. március 13.
"Polgári Magyarországért" díj a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítványnak

Ma sem mondhatunk le az igazságról és az igazi emberi jogokról

Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.