Megemlékezés Topolyán az 1944-45-ös vérengzésekről


Kovács László, VMDP alelnök beszéde
Tisztelt Emlékezők!

Ma is itt, ezen a helyen emlékezünk az 1944/45-ös partizán terror topolyai áldozataira, azért itt mert sajnos a vesztőhelyek ismeretlenek, illetve valahol a méhészek völgyében, a szeméttelep alatt, a teniszpálya alatt porladnak az ártatlanul kivégzett, magyarok csontjai. Ezekben a napokban legtöbb településen ahol vérengzés történt emlékeznek rájuk, az idei kerek évforduló immár hetven éve, hogy megtörtént a borzalom amiről, sokáig hallgatnunk kellett. Mi huszonnégy éve nyilvánosan emlékezünk az ártatlanul kivégzett magyar áldozatokra, nyilvánvaló az akkori terror célja a megfélemlítés és a köztiszteletben álló magyar emberek likvidálása volt, mint például gyógyszerész, jómódú iparosok és parasztok. Egyetlen bűnük az volt, hogy magyarok voltak.

A napokban megtörtént a szerb kormány részről a vérengzés elismerése, de sajnos a kormányfő részéről a bocsánatkérés most is elmaradt csakúgy, mint a múlt évben az államfő részéről. A szerb kormány határozatban október 30-i hatállyal megszüntette a kollektív bűnösséget, de egyes jogászok magyarázata szerint ennek visszamenő hatálya nincs.

Őszinte és kölcsönös megbékélés csak akkor lesz, ha a szerb államfő a Magyar Országgyűlésben kér bocsánatot az 1944/45-ös tömeggyilkosságokért. A magyar államfő Áder János ezt már megtette. Nem tudjuk, hogy ez a félmegoldás, amelyet a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) nem ellenez, kinek az érdekeit szolgálja, de a vajdasági magyarokét nem. Végleg kiforgatnak bennünket őseink jussából, s aki nem kéri a mentesítést, örökre háborús bűnös marad. Azért mert magyar volt és ott lakott Mozsoron, Zsablyán vagy Csúrogon lakott. Nem mentesül akkor sem, ha akkor még gyerek volt. A reményt nem kell elveszíteni, reméljük, hogy feleszmélnek az illetékesek. Lehetőség van, hiszen a VMSZ parlamenti képviselői felléphetnek a szerb parlamentben, hogy a restitúcios és a rehabilitációs törvényt módosítsák.

Őseink áldozatvállalása és kiállása adjon erőt a további küzdelmünkhöz a megmaradásunkért folytatott harcunkhoz.

November 30-án, Budapesten a Szent István Bazilikában emlékezünk és imádkozunk minden áldozatért, akikért nem szólt a harang.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

 

Felhívások, események
"Akikért nem szólt a harang"
2017. november 26.
Brüsszelben a Vándorkiállítás 2017. november 7.
Áder János a magyar-szerb megbékélésről
2017. március 13.
"Polgári Magyarországért" díj a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítványnak

Ma sem mondhatunk le az igazságról és az igazi emberi jogokról

Felhívás!
1944-45-es történések kutatása Óbecsén
Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.