Emlékhelyeink rendezése közös társadalmi feladat

Virág Árpád, Magyar Szó

A hetvenedik évfordulóhoz közelednek az 1944-45-ös atrocitások, kivégzések eseményei – Az elvégzett tudományos munka, a készülő rendezvények szavatolni fogják a méltóságteljes főhajtást

Tény, hogy a közelmúltban lényeges előrelépés történt a hét évtizeddel ezelőtt lezajlott kegyetlenségekre való visszatekintés terén, a szerb–magyar megbékélési folyamat tavalyi eredményei nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a közös történelmi múlt tragédiáira szabadabban, a tabu-jelleg felszámolásával tudjunk visszapillantani. A kerek évforduló bizonyos kérdéseket is felvet. A szóban forgó történelmi időszak kutatásának eredményei mind több adattal szolgálnak, egyre szélesebb teret szavatolva a tudományos megközelítés képviselői számára. Az emlékhelyek ezen kutatások legszembeöltőbb eredményeiként is értelmezhetők, kérdés azonban, hogy ki a felelős e helyek épségének megtartásáért, rendezéséért. Milyen előrelépés történt e tudományos kutatásban a mögöttünk álló időszakban? Milyen módon emlékezik ma a vajdasági magyarság a második világháborút követő szörnyűségekre? A témával foglalkozó szakértők egyet értettek abban, hogy társadalmunk egyik legnagyobb feladata lenne megérteni: ma már nem bűnösökről és ártatlanokról szól e történet, hanem arról az egyszerű jogról, hogy mindenki fejet hajthasson a visszaemlékezés napjain.

TÁRSADALMI ÉS LELKI CSELEKEDET

Lovas Ildikó, a Magyar Nemzeti Tanács kulturális ügyekkel megbízott tanácsosa rendkívüli elszántságnak és bátorságnak nevezte azt, hogy a kommunista diktatúra erejének enyhülését követően, a magyar közösség politikai önszerveződésének kezdetekor azonnal elindultak azok a kutatások is, melyek a lemészárolt magyarok maradványait, a helyszíneket kívánták feltárni. Sorra alakultak meg a különféle kegyeleti bizottságok, helytörténészek, egyének láttak munkához.

– Magát a folyamatot tartom rendkívül fontosnak, mely neveket tárt fel Vajdaság különböző településein, s ennek a folyamatnak köszönhetőek azok az emlékhelyek is, melyek városok szélén, dögtemetőkben találhatók. Áldatlan állapotok, megalázó körülmények övezték e feltárásokat. Sokszor legelésző állatok túrták ki a csontokat a földből. A kilencvenes években a magyar önkormányzatok, illetve azok, ahol a magyar politizálás erősen képviseltette magát elérték az első ilyen emlékhelyek kialakítását. Kalmár Ferenc szobrászművész Vergődő madara talán az első ilyen helynek számított. Hogy ennyi idő után ellopták azt, szintén meg kell említeni – közölte Lovas, aki egy ideig az önkormányzaton belül működő kegyeleti bizottság munkáját is vezette.

Lovas az MNT-ben elsősorban azt a célt tartotta szem előtt: hogyan lehet sikeresen szavatolni a levéltári kutatómunkát, a visszaemlékezések begyűjtését. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet ezt a munkát el is végezte.

– Az idén elkezdtük a még mindig jelöletlen sírhelyek GPS-es feltárását. Fontos feladatról van szó, a törvény szerint ugyanis a nemzeti tanácsoknak jogukban áll véleményezni a megszülető városrendezési terveket. Ha tehát tudjuk, hol vannak ezek a helyek, figyelmeztethetünk arra, hogy ne építsék ezeket be, módot adhatunk ezáltal az emlékezésnek. Olyan esettel is szemben találtuk persze magunkat korábban, amikor erre már nem volt meg a lehetőség, mert az építkezés korábban lezajlott.

A közvéleményt folyamatosan foglalkoztatja, hogy hogyan kell fenntartani a már kialakított emlékhelyeket, elsősorban a csúrogi emlékmű kapcsán merült fel az utóbbi időben ez a kérdés.

– Eddigi önkormányzati, nemzeti tanácsbeli, kutatókkal kialakított együttműködésből származó tapasztalataim alapján elmondhatom, nagyon fontos, hogy mindazt, amit a magyar közösség az eddigiekben feltárt, amibe rengeteg energiát, tudást, emberi méltóságért folytatott harcot befektetett, azt ne vonja ki a társadalomból. Hogy mit értek ez alatt? Manapság felvetődnek olyan elképzelések, hogy talán az MNT-nek kellene átvállalnia az emlékhelyek gondozását, rendezését. Én azt tartom nagyon lényegesnek, hogy a társadalom egészében tudatosítsuk, hogy vannak olyan emlékhelyek, olyan dögtemetők, városszéli gödrök, ahol emberek nyugszanak. Ezek az emberek azért lettek kivégezve, mert egy adott nemzeti közösséghez tartoztak. Nem gondolom, hogy ezeknek a helyeknek a karbantartása, őrzése, tisztán tartása a magyarok feladata volna. Ez egy közös, társadalmi, lelki cselekedet kell, hogy legyen. S ennek a fizikai megnyilvánulása az önkormányzatokra, a köztisztasági vállalatokra tartozik. A temetőket is karbantartja valaki. Nem mi megyünk ki lenyírni a füvet. Ezek a helyek ugyanolyan temetők. Számunka többet is jelentenek annál, de az önkormányzat számára ugyanolyannak kell lenniük.

Másik kérdés, hogy honnan tudjuk meg, ha például ellopják, megcsonkítják az egyik emlékművet, tette hozzá a tanácsos. Dialógussal, melybe az MNT-t is be lehet vonni, meg kell beszélni, ki az, aki ellenőrzi, hogy nem tört-e le a kereszt, nem öntötték-e le festékkel a márványtáblákat. Sok mindennel szembesültünk az elmúlt évek során. Ezt az ellenőrzést elvégezhetik a helytörténészek, a cserkészek az adott településen. A civil kontroll a mi feladatunk – jelentette ki Lovas Ildikó. Hozzátette, hogy a közös társadalmi felelősségvállalás nem valósulhat meg könnyen, de nem kell elállni tőle még akkor sem, ha nem egyszer kell odaszólni a köztisztasági vállalatnak azért, hogy rendet teremtsen az adott helyszínen.

ELÉRKEZETT AZ ÖSSZEGZÉS IDEJE

Az elmúlt években folytatott tudományos munka kapcsán Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója lapunknak elmondta, hogy amikor négy évvel ezelőtt létrejött a Magyar–Szerb Akadémia Vegyes Bizottság, és amikor a Magyar Nemzeti Tanács az 1941-1948-as időszakra vonatkozó szerbiai levéltári kutatások és visszaemlékezés-gyűjtés összehangolásával a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetet bízta meg, akkor valójában olyan intézményesülési folyamat kezdődhetett el, amelynek eredményeképp az idén, az 1944-es magyarellenes atrocitások hetvenedik évfordulóján immár legfontosabb feladatunk az elvégzett munka rendezése, összegezése és nyilvánosság elé tárása.

– Így az MNT kiemelt, nemzeti jelentőségű programjaként az 1944–1945-ös időszakra vonatkozó szerbiai levéltári kutatások egységes adatbázisba való rendezésének és publikálásának idei évi célja a Vajdaság településein elkövetett magyarellenes tömeggyilkosságok és más megtorló intézkedések levéltári forrásainak további intenzív kutatása, hogy az év végéig sikerüljön az áldozatok minél teljesebb névsorát összeállítani és internetes adattárba rendezni, valamint a feltárt adatokat nyomdai kiadásra feldolgozni. Ennek a munkának ugyancsak halaszthatatlan része az oral history – a visszaemlékezések – anyagának rendezése, szerkesztése és nyomdai előkészítése is – számolt be az igazgató.

Kiemelte, hogy tekintettel az idei évi kerek évfordulóra talán még ennél is fontosabb az 1944–45-ös ártatlan áldozatok tömegsírjainak műholdas, számítógépes globális helymeghatározása (GPS-koordináták megadásával) és ideiglenes megjelölése. A térkép végleges elkészítésekor egyrészt azoknak a vajdasági magyar kutatóknak, levéltárosoknak, muzeológusoknak, helytörténészeknek a munkájára támaszkodnak majd, akik az elmúlt évtizedekben ezt a témát igyekeztek feltárni, másrészt pedig azokra a helyi civil mozgalmakra, lelkes és elszánt emlékezetőrzőkre, amelyek, illetve akik először jelölték meg a korábban jeltelen tömegsírokat, emelték az első kis emlékhelyeket.

– Nem elegendő csupán a történelmi számvetés, de a halottakat el is kell temetni, és az emlékezés helyeit, fórumait ki kell építenie minden magyar közösségnek a hozzá tartozó legközelebbi tömegsírnál egy-egy emlékmű emelésével vagy emléktábla elhelyezésével. A tömegmészárlások helyszínének pontos feltérképezése, javaslattétel az esetleges újratemetésekre és emlékművek állítására olyan feladat – beleértve a területrendezési tervek kidolgozását, engedélyek, jóváhagyások beszerzését, az emlékhelyek kialakításának pályázati támogatását, az elkészült helyszínek védelmét – amelyet csakis a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala vállalhat fel kezdeményezőként vagy közreműködőként az érintett helyi önkormányzatokkal együttműködve. Programunkkal tehát a megjelölt teret, az emlékezés terét igyekszünk majd meghatározni. Minden közösségnek pedig magának kell majd eldöntenie, hogy milyen helyszínt szeretne létrehozni ott, ahol bárki, akinek a tragédiához fűződő személyes viszonya, emléke van, bárki, aki együtt érez az áldozatokkal, kifejezheti együttérzését, vagy emlékezhet az értelmetlenül elpusztult és elpusztított ártatlan magyar áldozatokra.

Hajnal meggyőződésének adott hangot, hogy mindezt csakis intézményesült keretek között lehet elvégezni támogatva minden olyan helyi összefogást, kezdeményezést, akaratot, amely a megemlékezések méltó helyszínének létrehozását igényli, és amely az így létrehozott emlékhelynek a fenntartásáról, megóvásáról mint társadalmilag – magyar és szerb – közös feladatról a jövőben sem fog megfeledkezni.

TUDOMÁNYOS HOZZÁÁLLÁS VEZET A MEGBÉKÉLÉSHEZ

Az atrocitások hetvenedik évfordulóját számos rendezvény kíséri majd. Forró Lajos történész, a Délvidék Kutató Központ alelnöke és az 1944-45-tel megbízott projektvezető lapunknak elmondta, minden évben sor kerül bizonyos rendezvényekre, elsősorban tudományos összejövetelekre, s meggyőződésének adott hangot, hogy éppen ilyen színvonalon, tudományos megközelítéssel kell ezeket az eseményeket kezelni ma. Ekképp lehet ugyanis közelebb kerülni a megbékéléshez a történész véleménye szerint. Pozitív tapasztalatként említette a belgrádi Szerb Történeti Múzeum megtorlásokkal foglalkozó tárlatát, melyet Srđan Cvetković szerző neve fémjelez, s melyen a kutatóközpont anyagai is megtalálhatók a beazonosított magyar áldozatok fényképeivel. Elindult egy komoly közös múltfeltárás a szerb történészekkel – állapította meg Forró.

A hetvenes évforduló komolyabb programok, projektumok megvalósítása jegyében telik majd. A Délvidék Kutató Központ a Vajdasági Magyar Szövetséggel karöltve, minden bizonnyal Szabadkán szervezi majd meg szeptemberben az atrocitások témakörével foglalkozó rangos nemzetközi tudományos konferenciát – számolt be a projektvezető.

– Magyar, szerb, de más országokból érkező történészek is beszámolnak majd kutatásaik eredményeiről. Fontosak ezek az eszmecserék, mert ezek révén tudunk igazán eljutni az igazsághoz. Másrészt, az efféle konferenciák a nemzetközi szakmai figyelmet is felkeltik.

Folytatódik majd az a program is, melynek célja ártatlanul kivégzett délvidéki papok számára állítani kegyelethelyeket a templomkertekben. Horgoson, Magyarkanizsán, Óbecsén, Martonoson, Moholon már állítottak ilyen domborműveket a meggyilkolt plébánosok arcképével.

November 21-én, a martonosi likvidálások napján az ottani, tavalyelőtt megnyitott emlékház anyagát bővítik jelentős mértékben mind tárgyi emlékek, mind képek, mind dokumentumok tekintetében.

– El szoktam mondani, különbséget nem teszünk: a házban megtalálhatók az elhurcolt zsidó és szerb áldozatok emlékei is. Az emlékháznak tehát valóban lehetne a „megbékélés háza” nevet is adni, ahogyan azt Fodor István levéltári igazgató a megnyitón elmondta.

Forró kifejtette, a rendezvények célja egy méltóságteljes megemlékezés-sorozat szavatolása, melyet remélhetőleg a politikummal, a VMSZ-szel közösen valósítanak majd meg. Kihangsúlyozta, hogy e párt politikai támogatása és kiállása nélkül ma az egész folyamat közel sem tartana ott, ahol tart. Sohasem valaki ellen irányulnak ezek a megemlékezések, szoboravatások, hanem mindig a közösség megerősítése céljából, az emlékezés lehetőségének szavatolási szándékával.

Hivatkozás: www.magyarszo.com/hu/2391/kozelet/113247/Eml%C3%A9khelyeink-rendez%C3%A9se-k%C3%B6z%C3%B6s-t%C3%A1rsadalmi-feladat.htm

 

Felhívások, események
"Akikért nem szólt a harang"
2017. november 26.
Brüsszelben a Vándorkiállítás 2017. november 7.
Áder János a magyar-szerb megbékélésről
2017. március 13.
"Polgári Magyarországért" díj a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítványnak

Ma sem mondhatunk le az igazságról és az igazi emberi jogokról

Felhívás!
1944-45-es történések kutatása Óbecsén
Kronológia (1914-2016)
Folyamatosan frissülő naptár rovatunkban a délvidéki magyarság XX. századi történetében keresgélhet Vékás János és Mák Ferenc kronológiája alapján, kiegészítve azt az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás közvetlen és részletes történéseivel.